Elterveztem, hogy a jövőben készített képeimet sajátos
aláírással egészítem ki. Ahogy olvasom a különböző természetfotósok oldalait, látom,
hogy nagy részüknek van valamilyen aláírásuk a képen. Ezzel jelzik, hogy ez az
ő munkájuk. Mostantól hasonlóan fogom én is jelezni. Ez saját szórakoztatásomra
csináltam, illetve több dolgot tanultam az elkészítése, képre illesztése
folytán. Az aláírásom kétféle lesz. Egyik megjelenik valamelyik sarokban,
vizuálisan fog látszani, a másik pedig Photoshop alatt lesz kiolvasható a fájl menü
->Fájlinformációk… alatt. Ez tartalmazza nem csak a készítés idejét és
szerzőjét, hanem a kameraadatokat is (záridő, blende, fehéregyensúly, stb.).
Pár tervet készítettem, de egy egyszerűt választottam. Mivel
már régóta tart az okostelefonokon az android mizéria, így egy QR vonalkódot
tüntetek fel valamelyik sarokban. A kód mellé a jövő évet írtam még ki, ami a kép
készítésének évét jelentené. Ezt a kódot az android készülékek vonalkód
olvasójával simán lehet olvasni.
A kódot a következő ingyenes kódgenerátorral készítettem. Elkészítéskor
meg lehet adni a készített kód típusát, méretét és a hiba korrekció változatát.
Egyszerűen bepötyögjük a szöveget, majd az alatta levő gombra kattintva
megjelenik a QR kód ábrája. Ezt elmentve/vágólapra másolva már használhatjuk
is.
http://www.qrdvark.com/qr-generator/
http://www.qrdvark.com/qr-generator/
Valahogy így néz ki egy képen.
![]() |
Robi! Még csak ránk se nézett! |
A fekete színhez muszáj volt ragaszkodnom, mert a vonalkód
legjobban a kontrasztkülönbség révén olvasható. Mivel a képeimen kevésszer lesz
sötét/fekete rész, a fekete és a képeken levő szín elég kontrasztot fog adni,
hogy az okostelefonnal leolvassuk még akár a képernyőről is.
Az én esetemben a kód a nevemet és a blogra utaló internet címet tartalmazza.
Az én esetemben a kód a nevemet és a blogra utaló internet címet tartalmazza.
Az idei év utolsó blogbejegyzését olvashatjátok. Ezúton
kívánok békés boldog új évet minden kedves olvasómnak!