2016. április 15., péntek

15 lépés

Úgy látszik, van még tartalék az őzek fotózásában. Előző posztomban írtam, hogy kezd kifáradni nálam ez a téma. A figyelmem inkább a megújuló itatóm köré összpontosul. Tegnap és ma is volt pár óra szabadidőm, így kicsit kimentem a lesemhez. Útközben egy fiatal akácos mellett megyek el, amiben alkalomszerűen fekszenek vadak, többnyire ugyanott. Nem is kell ennél jobb lehetőség, adja magát, még gyalogolnom sem kell sokat visszafelé.
Tegnap a rudli nagy része a szemközti szántón pihent.


Szerencsémre az akácost remekül gallyazták, belátni messzire a sorokba. Egyesével végigmentem rajtuk és bekukucskáltam a végéről, mígnem találtam egy sutát, kettővel lentebbi sorban meg a párját. A meleg levegő miatt közel kell mennem az állatokhoz. Nem egyszerű, de nem lehetetlen. El is kezdtem a cserkelést. Haladtam előre egy kiválasztott sorban és láttam, hogy közel egyszerre haladnak előttem. A suta később észrevett, és tőlem 30 méterre elszaladt, magára hagyva a bakot. Szerencsétlenségemre a bak úgy döntött, hogy megvárja a sutát, hátha visszajön és lehasalt, fejével felém nézve. A hasalást én is bevetettem, egész pontosan 95 lépést kúsztam felé, amikor ő is kiszúrt. Jó húsz méterre lehetett, mikor riasztva elrohant. Ennyit erről.


A mai nap egy órával korábban értem ki. Megint végigpásztáztam a sorokat, de nem láttam semmit. Kiérve az akácos szélére, láttam, hogy messze őzek futnak. Még egyszer ellenőriztem a sorokat, és a nagy semmiből ott termett egy suta. Valószínű, hogy vemhes. Egyik sorból a másikba gyalogolt és közben evett. Aztán amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt a szemem elől.




Az előző őzek arra a területre futottak, ahol egy rozzant kerítés választja el a szántót egy lucernástól. A lucernás végében repce nyílik, élénk sárga és zöld színekkel ajándékozza meg a tájat. Oda igyekeztem én is. Útközben egy sordély szállt elém a kerítésre. Bal oldalamon a szántó, majd a vetés, ahol szépen kezdett gyülekezni a rudli. A célom a repcés őzek megközelítése. Minden rendben zajlott addig, míg valaki a távolban egy kézikocsit tolt a száraz úton olyan hanggal, mintha nem volna gumi a kocsi kerekén. Célpontjaim kiterjedt, ütemes hangot nem sokáig tolerálták és átváltottak a többi őzhöz. Itt viszont konfrontálódott két bak és egymásnak mentek. Azt hittem, csak játszanak. A győztes bak olyan jó formában volt, hogy még további két bakot elkergetett, sőt az egész rudlit elüldözte a szántóra. Ilyet még nem láttam.



A meleg levegő szétmossa a nagy távolságban készült képet.


Időközben a repce túloldalára egy fiatal bak és egy suta érkezett. A domináns bak őket is kiszúrta és igyekezett feléjük. A rozoga kerítésen hamar átért, de ahelyett hogy újabb harca bocsátkozott volna, lefeküdt. Talán kimerítette ez előző viszály. Ekkor már a repce közepéről készítettem a képeket. Elérve a végét lehasaltam és láttam a fiatal bakot beváltani a repcébe. A domináns bak feküdt csak előttem, szinte alig látszottak az agancsai. Egy pillanattal később felállt, hogy ellenőrizze a területét, majd visszafeküdt.




Méterről méterre haladtam felé. A szél szemben fújt, elnyomva a kúszásom hangját. A nap hátam mögött, felettem. Ha nem kapkodok, akkor talán olyan közelségbe jutok, mint még soha. 15 lépés. Eddig jutottam. Ekkora távolságon már a szembe szél ellenére is figyelmes lett a zárhangra. Füleit felém fordítva megvárt még egy exponálást és felpattant. 4-5 másodpercig csak bámult rám, szinte karnyújtásnyi távolságból. Utána riasztva, magasakat szökkenve menekült biztonságos távolságra. Körbejárt és meg-megállt, hogy helyretegye a látottakat.






Ahol játszódott az események nagy része.

2,2 km-t gyalogoltam és kúsztam kicsivel több mint 2,5 óra alatt. Ezen a területen keveset voltam eddig, de úgy néz ki, hogy már a Gógány láprétre sem kell elmenni, ha őzeket akarok fényképezni. Pozitívan csalódtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése