Két felvonás

Ma ismét eltöltöttem jópár kellemes órát a lessátramban. Korán igyekeztem kimenni, lehetőleg még sötéttel. Persze nem sikerült, elreggelizem az időt. Annyi baj legyen, bízok a jó szerencsében. Kiérve az ölyvlesős helyre, felállítottam a sátrat és betöltöttem a farhátat a helyére. Annyi megjegyzésem van a helyhez, hogy tegnap egy 80x80cm-es részt kiástam egy ásónyomnyi mélységben. Ugyanis a lessátor csak 130cm magas és horgász székben ülve a fejem teteje súrolja a sátort. Gondoltam lesüllyesztve a széket elég lesz a magasság és a fejem már nem fog hozzáérni a sátorhoz. A magasság elég volt, de a 80x80cm nem, így a lábam egész idő alatt behajlítva volt. Úgy voltam vele, ha elgémberedik is, de kivárom az ölyvet. Szóval vártam. Mivel már voltam pár alkalommal kinn, megfigyeltem, hogy ½ 8 – 8 óra között megérkezik a madaram néhány szarka vagy varjú társaságában. Most síri csönd volt. Egy madár nem sok, annyi sem volt a ’megbeszélt’ időben. Gondolataimba merülve ¼ 9-kor belepillantottam a keresőbe és meglepődve látom, hogy az ölyv már az ágon lesi az alatta levő eleséget.

Bizonyára megláthatta az objektív enyhe mozgását és elszállt a közeli fára. Jó úton haladunk… Csak egy fél órát kellett várnom az újbóli érkezésre, de ezúttal a feldrótozott farháthoz szállt le. Itt annyira a húsra koncentrált, hogy abszolút nem zavarta már a fényképezés. Birkózott az egyensúlyával és a nagydarab farháttal. 20 perc alatt bevágta.

A következőt már a talajon ette meg. Illetve ette volna, ha nem jön közbe egy közelben lakó Suzukis. A madár elszállt, nekem pedig lett egy kis időm újratölteni a farhátat és megmozgatni a lábaimat, mert tudtam, hogy nem jön vissza egyhamar az ölyv. A reggeli előadás első felvonása lezajlott. A ’szünetben’ egy traktor szórakoztatott és egy kis énekes madár.

 

A szünet több mint 3 órán át tartott. Eközben megettem én is a hozott elemózsiát, ami elnyomott és kezdtem elszunnyadni. Egyszer csak valamire felkaptam a fejem, mintha hallottam volna valamit. Belenézve a keresőbe látom, hogy a feldrótozott farhát elmozdult. Kinéztem a sátor kémlelő nyílásain, de senkit sem láttam. A csendben ismét elszunnyadtam, majd ugyanúgy felkapom a fejem valamire és látom, hogy ismét elmozdult a feldrótozott eleség. Madár szintén sehol. Ez valami vicc? Kitámasztottam a szemhéjam, ujjamat az expo gombra tettem és vártam. Pár perc múlva megérkezett a méltóságos úr, elkezdődött a második felvonás, amely igen rövidnek bizonyult.  A szünetben a farhátat a közelebbi beszállóágra tettem, így biztosítva lehetőséget közeli fotóra. Szerencsémre bejött.

Ez a távolság már zavaró lehetett, a zárhang kihallatszódhatott a sátorból és pár kép után elrepült a madaram. Ennek ellenére nagyon örültem, hogy közeli – hacsak pár – képet készíthettem róla.