2013. július 6., szombat

Közterület



Az utóbbi napokban lehetőségem nyílt a város főterein több időt eltölteni. Ebben a verőfényes időben a gondozott parkokban jelen levő madarakat fotóztam. Fekete rigókkal, verebekkel, balkáni gerlékkel és tengelicekkel találkozok a legtöbbet. Ezek közül a rigókat lehet könnyen megközelíteni, ők nem félnek annyira az emberektől. A fiókáik bár már nagyok és repülnek is, de még gyakran elvárják, hogy a szülők etessék őket és folyton a szülők után mentek várva egy kis eleségre tőlük. Érdekes volt megfigyelni a napfürdőzésüket is, ahogy kiterítették a szárnyaikat és felmelegítették a tollazatukat, hogy az élősködők elpusztuljanak benne a nagy melegtől. Aztán persze gyorsan az árnyékba rohantak és tollászkodtak. Fogadjátok szeretettel a képeket.


Napfürdő

Napfürdő











2 megjegyzés:

  1. Jó kis sorozat, a tengeliccel különösen szerencsés voltál a városi környezetben. Én mindig csak magas fák lombjain találkoztam eddig velük a fővárosban.

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen. Itt viszonylag sok van belőlük. De egyik sem enged közel magához.

    VálaszTörlés