2015. október 4., vasárnap

Barcogás előtt

Már lassan 1 év is eltelik anélkül, hogy frissíteném a blogomat. Nem jut időm sajnos természetfotózni. Egy-egy alkalom azért előfordul. Egész pontosan kétszer sikerült idén elővennem a fényképezőgépem a természetben. Most a második lehetőségről lesz szó.
Közeledik nálunk a barcogás és ennek tudatában kilátogattam a tavalyi helyre - ahol az előző, majdnem 1 évvel ezelőtti posztom képanyaga készült. A barcogóhelytől 100 méterre van a helyi homokbánya. Itt rengeteg állatnyomot láttam. Ez egyfajta átkelőhely a tagok között, és több váltó található ott. Az állatnyomokból ítélve jó forgalom van erre.




Álcahálóm hónom alatt, kisszék a kezemben, másikban a fényképezőgép és vártam a kereszteződésben. Az idő nagyon kellemes volt, sőt, olyannyira sütött a nap, hogy 10 perc álldogálás után le akartam vetni a pulóveremet. Egyébként is kihalt minden, nincs semmi nesz, nem zavarok meg semmit. Letettem a széket és rádobtam az álcahálót. Kezdeném lehúzni a cipzárt a pulóverről, amikor felnézek és egy dám bika szalad át előttem. Pillanat alatt kezemben a fényképezőgép és próbáltam mozdulatlanul állni. Ez sikerült is kisebb-nagyobb sikerrel, mert nem riadt meg tőlem, csak nézett rám, forgolódott, majd elbújt egy bozótban és úgy lesett tovább. Ám később csak gyanús lehettem ott az út közepén, mert pár perc után elszaladt. A mai napra szánt képkockák elkészültek. Ezután még tettem kísérletet a barcogóhely újbóli  meglátogatására, de már nem termett babér számomra és elindultam haza.




A táj is elég megkapó volt néhol.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése