2013. október 30., szerda

Díj



Idén ismét megrendezésre került a helyi természetfotós pályázat. A város határában levő természeti kincseinket bemutató fotókkal lehetett pályázni. Én is benyújtottam több képet. Most azonban kicsit több időt fordítottam a képek kidolgozására – értem ezalatt, hogy kartonból készítettem nekik keretet, itthon nyomtattam ki fotópapírra, stb. A tavalyi tapasztalat alapján ez is számít a kép zsűrizésekor. Elsősorban az év madaráról volt sorozatom, majd egy igen ritka növényünkről, amely csak itt él Magyarországon, illetve egy helyi jelfa is kapott pár képkockát, valamint pár egyéb kép. A pályázat – a tavalyihoz hasonlóan – ifjúsági és felnőtt korcsoportra volt bontva, ezeken belül növény, állat, tájkép kategória volt. 15 felnőtt és 18 ifjúsági pályázó volt. Sikerült a felnőtt kategóriában jól szerepelnem, az ifjúsági kategóriában egy barátom érte el ugyanezt a helyezést.
A díj:
A képeim:

























Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta a munkámat. Külön köszönet a barátnőmnek, mert segített a meglátásával és türelmével. Kiemelt köszönet Robi barátomnak a tapasztalatáért, kapcsolatáért, és biztosította a felszerelését néhány órára, amely alatt elkészült az a pár kép, mely nagyban hozzájárult a sikerhez. Hálás köszönet Utassy Györgynek a helyszínért. Nagyon köszönöm Vincze Tibor a DINP természetőrének a szakmai tudását és segítőkészségét.

4 megjegyzés:

  1. Gratulálok!
    Jó képek lettek nagyon, én most ebből kimaradtam. :) Majd hátha jövőre... :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen! Bizony, jó lenne már a nagyközönség elé tárni a képeidet!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, kellemes ünnepeket nektek is!

    VálaszTörlés