2016. február 28., vasárnap

Őzek a szántón

Az utóbbi időben a figyelmem az őzek köré csoportosul. Részben a melegebb idő miatt, ami nem teszi lehetővé a lesből történő ölyv fotózását, hiszen a jó időben inkább vadászik, mintsem a kitett eleséget enné. Részben Nelli miatt, akinek a kedvenc állata az őz, és ha együtt fényképezünk, akkor őzek után keresgélünk nagy örömünkre. Részben pedig a kedvenc blogjaim közül az egyik eléggé inspiráló számomra a nagyvadas cserkelés témakörében.
A mai nap is Nellivel vágtunk neki az előző cserkelésünk helyszíneire. Azt terveztük, hogy kimegyünk a láprétre, kúszunk 150-200 métert, fényképezünk és hazajövünk. De ahogy a mondás is tartja, ember tervez... Tervünk akkor esett kútba, mikor kiértünk a láprétre. Rengeteg seregély szállt le és föl, de vad egy sem volt az egész területen.

Az idő borús volt, a szél a hátunk mögül fújt. Nem jók az esélyeink. Kitaláltuk, hogy innen a nem messze lévő Rákóczi-tóhoz megyünk, ahol Nelli már korábban is készített nagyszerű őzes képeket. Már indulni akartunk, amikor négy őzbak nagy barkás aganccsal az irányunkba futott. Gyertek csak, gyertek. A szél a szagunkat feléjük vitte hamar, nem sokra rá megfordultak és visszafutottak a szántóra, ahonnan jöttek.

Elértük és megkerültük félig a Rákóczi-tavat, de hiába. Dús nádas, ágas-bogas a partnövényzete, a tavat is eltakarja, mégsem ugrott ki belőle egy őz sem. Folytattuk hát az utunkat a lápréten, és a Gógány-ér másik felére összpontosítottunk, ahol hatalmas szántók vannak, és ahová - mint később kiderült - rengeteg őz jár. Egész pontosan 6,4 km-t gyalogoltunk, amíg akció közelébe kerülhettünk. Mélyen egy szántóban jártunk, mikor nem sokkal előttünk egy kisebb rudli futott el. Elég hangosan beszéltünk mindenféléről, talán ezt hallották meg az állatok. Ez a pár őz többeket is megriasztott, így már 16-ra nőtt a rudli.

Az őzeknek csak a hátsó felüket láttuk eddig, mígnem minden felől össze nem jött egy nagy csapat. Számuk már 25 körül volt, bele sem fértek az objektívem látóterébe a legkisebb fókusztávolságon sem.


Jobbról újabb rudli tűnt fel, 10-12 vadat számoltam. Eleinte tisztes távolságból méregette egymást a két csapat. A felőlünk levőek azt gondolták, hogy jó lesz, ha felénk futnak és előttünk elkanyarodva megállnak. Jól gondolták, mi ennek csak örültünk.





Itt már azért csak feltűntünk nekik. Némely állat érdeklődött és folyamatosan szimatolt a levegőbe, némely ránk sem bodorított. A két rudli találkozott és rövid ismeretség, köszöntés után egybeolvadt.





Ritkán látok ennyi őzet egyben. Itt már olyan közelségben voltak, hogy ki lehetett választani egy-két különállót és azokat fényképezni.





Egy részük nem volt ijedős és lefeküdt, mintha ott sem lennénk.


Mint mindig minden jónak egyszer vége szakad, itt is így történt. A lábunk már elzsibbadt a hosszú, kitekert ülésben, és a hirtelen mozgásainkat már nem tolerálták, amellyel kiszabadítottuk elgémberedett végtagjainkat. A szétszéledt rudli egy részét tovább kergette kettő, a közeli tanyáról elszabadult eb. Mi pedig elindultunk vissza az autóhoz, ahol még két vadnyulat tudtam megörökíteni a szántón.



Megint tartalmas cserkelést éltünk át. Összesen 7,8 km-t gyalogoltunk 3,5 óra alatt és olyan helyeket fedeztünk fel, ahová szívesen megyünk legközelebb is, ha őzet szeretnénk fényképezni. Valami azt súgja, hogy nemsokára így lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése