Két nap eső után végre napfény, végre hétvégén, vasárnap. Kolléganőmmel nagy sétát tettünk. A korábbi élményeken felbuzdulva új helyszíneket kerestünk, ahol látnivalók lehetnek. Kb. 10 km-t sétáltunk földúton, szántón, mezőn. A telefonom is jelezte a nap végén, hogy a mai napra szánt lépések száma elérte a célt, több mint 12 000 lépést tettünk.
Indulásunkkor a szél eléggé fújt, ráadásul kedvezőtlen irányból, a hátunk mögül. Nem volt sok szerencsénk, az állatok már messziről kiszagoltak minket, így többnyire a hátsójukat láttuk távolodni tőlük.
Kb. az utunk felénél értünk el az új helyre, ahová terveztük, hogy megyünk. Egy mezőn sétáltunk fel a Kőrös-ér mentén, fácán etető és magasles mellett haladtunk el. A szélirány szerencsénkre megfordult, két őz tűnt fel előttünk. Jól érezték magukat, legelésztek és lassan valami oknál fogva felénk vették az irányt. Álcánk jól működött, egész közel jöttek, mire feltűntünk nekik.
Az akció után megpihentünk, előkerültek a mobil székek és olyan helyre ültünk, ahol láthatók a környéken pihenő vadak. A nap delelőn, mi pedig jól laktunk a hozott elemózsiával. Ekkor lettünk figyelmesek egy fiatal őzre és a felé igyekvő fácánra. Volt egy kisebb fás terület egy zöld mezőn, ahol az őz és a fácán is a társaival bújt meg.
Visszafelé indultunk el, megállapodtunk, hogy megnézzük az előző helyszínünket, hiszen az ígéretesnek tűnt a korábban ott látott sok őz kapcsán. Az ellenkező irányból közelítettük meg, nappal szemben mentünk, de nagyon óvattosan. Már messziről kiszúrtuk az őzeket, de sajnos minket is kiszúrt egy közeli tanya két kiskutyája. Be nem állt a szájuk, amire az őzek jobbnak látták, ha elvonulnak.
Tovább folytattuk az utunkat arra a területre, hol az előző poszt képei készültek. Fel sem tűnt, hogy mennyi őz van itt, míg meg nem riadtak az úton közlekedő kettő lovastól.
A riadalomnak az lett a vége, hogy az őzek jó nagy kört futottak távolodva tőlünk. Megfigyeltem, hogy esetenként pár őz leválik a rudliból és a saját útjukat járják. Szerencsénkre így volt most is. A kíváncsi bak jött a legközelebb hozzánk.
Ezt követően bejártuk a környéket, hogy memorizáljuk azt egy következő cserkeléshez. A távolban feltűnt a jól ismert szántó, rajta legelő őzekkel. Gyerünk hát arra, utunk lassan a végéhez közeledik úgyis. A szántót egy nagyon hosszú, rozoga kerítés választja el a mellette fekvő földterülettől. Sokszor voltam már a kerítés közelében korábbi fényképezéseim során. Kinéztünk egy alkalmas helyet, ahol takarásban ismét székre ülhetünk, hogy kényelmesen nézelődhessünk. Nem is kellett sokat várnunk, kíváncsi őzek váltottak át nem messze tőlünk a szántóról. Majd a távolban nyugvó őzek bámulása közben beséltált további három őz a kameránk elé. Először észre sem vettek minket, mert a nyugvó rudlit nézték. Aztán persze leesett nekik, hogy mi nem a kerítés lécei vagyunk.
Ismét nagyon szerencsésnek érezhettük magunkat, sokat kaptunk a mai nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése