A hirtelen kapott szabadidőt ismét kis cserkeléssel töltöttem. Kolléganőm hozzám szegődött. Bár volt szakadó hó és szemerkélő eső, viszont a tényleges cserkeléskor a nap is kisütött. A megszokott rozoga kerítés mellett indultunk el, hogy átérjünk a szántó túloldalára, ahol a lest építettem. Az őzek a les környékén legeltek és mögötte a bozótosban feküdtek. Félúton kiszúrták a jelenlétünket, így ők elszaladtak. Sebaj, a kerítés után húzódik a nádas, ahol az árnyékban a múltkor is lőttem pár szép képet egy rudliról. Most is kóborolt arra egy-két őz, aztán jött hozzájuk még egy, majd még egy. Bár többször is felénk kémleltek, de nem riadtak meg. Aztán szépen lassan beváltottak az erdőbe.
Már korábbi cserkeléseink alkalmával kiszúrtunk egy bakot a szántón, hogy mindig maga fekszik. Visszainduláskor arra vettük az irányt, a lenyugvó nap a hátunk mögött, így próbáltunk a közelébe férkőzni. Bár takart egy villanyoszlop beton gyámja, mégis észrevett minket és elvágtatott. Majd talán legközelebb sikerül.
Terveztünk még egy megállót, amely a szántóra vezető nyiladék sarkában lett volna, de megelőztek minket az őzek. Hamarabb voltak ott, mint mi, így babér ott sem termett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése