A tervünk az volt, hogy a kerítés mellett felgyalogolunk, majd ráfordulunk a beülős lesünkhöz, ahol nyugodtan bámészkodhatunk. Ez azonban nem valósult meg, ugyanis megint volt vagy húsz őz a les környékén. Ezért azt eszeltük ki, hogy megkerüljük a szántót az ellenkező irányban. Azért volt jó ez az ötlet, mert a nap a hátunk mögül sütött, így viszonylag közel tudtunk kerülni az állatokhoz. A szántón nem sok búvóhely van, de egy-kettő mindig akad, pl. villanyoszlop-gyám egy elosztódobozzal. Mivel a traktor nem tudja kellően körülszántani, így a környékén hevenyész bozót mindig nő. Mögé tudtunk bújni, hogy megpihenjünk picit a rejtőzködésben.
Mivel az őzek előőrse visszavonult a többiekhez, nekünk kellett utánuk mennünk. A rudli egy része kellemesen napozott, többen legelésztek. Igyekeztünk annyira közel kerülni, amennyire zavarás nélkül lehetséges. Ám ekkor egy bak és a sutája szépen araszolgatni kezdtek felénk. Ezzel a bakkal már találkoztunk. Ő az egyik egyszarvú bak, amelyet már fényképeztem. Jó sok képem készült róla és párjáról. Addig-addig közelítettek, míg már nem lehetett őket becsapni az álcánkkal. Megriadtak és elvágtattak.
A vágtájuk a rudlit is felébresztette a pihenéséből. Idegesen kémlelt pár őz az irányunkba, majd úgy döntött a társaság, hogy kényelmes tempóban elvonulnak a lesünk mögötti bozótosba. Egyik lábam ekkorra már érzéketlenné zsibbadt, ideje volt kinyújtóztatni. Felálltunk és besétáltunk a lesünkbe.
Bár a célunkhoz elértünk, beültünk a lesbe, mégsem időztünk sokat. A szél nagyon fújt, fáztunk és és az őzek sem voltak már körülöttünk. Elindultunk ahhoz a nyárfás felé, ahol már született korábban pár szép képem. Emlékszem, hogy rengeteg királydinnyét szedtem ott össze a tenyermben, nadrágomban. Most sem volt másképpen, mindkettőnknek kijutott belőlük. Kisebb rudli időzött itt, szagunkat feléjük fújta a szél, így ők is szétszaladtak.
A nap már lemenőben, árnyékaink valószerűtlenül hosszúak voltak. De még egy próbát tettünk ezekkel a szétszaladt őzekkel. Sikerült átváltani egy vetésre úgy, hogy a közeli lakatlan tanya takarásában legyünk. A tanya jobb oldali sarkához húzódva megpillantottuk célpontjainkat. Lencsevégre kaptuk hát őket. A szél sajnos ismét ellenünk, egy része az őzeknek elszaladt. A kolléganőm nem akart zavarni a nagy koncentrálásban, ezért ő a tanya bal oldali sarkához húzódott. Onnan lőtte a képeit, megtörtént az önálló cserkelése.
Az őzek számunkra nagyon furcsák. Amióta kész a les, az őzek mindig a közvetlen környékén fekszenek, legelnek, így bejutni a lesbe észrevétlenül nem tudunk. Viszont annak ellenére, hogy onnan elszaladnak, mindig vissza is térnek. Erre a megállapításra jutottunk ma is. Ami azt jelenti, hogy már várjuk a legközelebbi alkalmat a jó időre és az őzekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése